George Russell elismeréssel illette Fernando Alonsót a Japán Nagydíj után, aki ismét különleges trükköt alkalmazva harcolt a gyorsabb Mercedes ellen, amivel megtartotta az előnyösebb pozícióját.

Izgalmasan alakult a Japán Nagydíj záró etapja Fernando Alonso számára, hiszen két gyorsabb autót kellett feltartania annak érdekében, hogy képes legyen megtartani a nyolc pontot érő hatodik helyet.

A spanyol végül sikerrel járt, ám ehhez az is kellett, hogy Piastrit közel tartsa magához, mintegy védőpajzsként használva az ausztrált, akárcsak Sainz tette korábban Norris esetében, szintén Russell kárára.

Habár a fiatal brit végül meg tudta előzni a McLaren pilótáját, arra már nem volt ideje, hogy Alonsót is becserkéssze, ráadásul az előzés sem feltétlenül úgy sikerült, mint ahogy szerette volna.

„Késői mozdulat volt a részemről, lefelé a belső oldalon, és érintkeztem vele, de azt hiszem, mindkettőnknek volt elég hely, hogy a pályán maradjunk” – vélekedett Russell az ausztrál elleni utolsó körös előzéséről a Sky Sports F1-nek.

„Azt hiszem, egy kicsit jobban bosszantott volna, ha mögötte fejezem be a versenyt, de végül is semmit sem veszítettem, semmit sem nyertem a helyzetből” – tette hozzá Russell, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy két ponttal gazdagabb lett az előzésnek köszönhetően.

Russell szerint Alonso az akkumulátor töltésével helyzeti előnybe hozta magát, ugyanis Piastri a hátsó szárny nyitása nélkül vélhetően már hamarabb áldozatául esett volna neki. Végül a spanyol terve bevált, ugyanis Russellnek nem volt ideje őt is elkapni.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL