hero image

Russell szerint főleg a pálya miatt tűnik jobbnak Miamiban a Mercedes

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Megérkeztek a legjobb F1-es belsőkamerás felvételek a Japán Nagydíjról

FORMA-1

Hamilton necces előzése Alonso ellen Suzukából (videó)

FORMA-1

Alonso megérdemelné a Red Bull ülését

FORMA-1

Aggódhat a Ferrari és a Mercedes

Motorsport.hu
2022/05/07 08:09
A Mercedes pilótája, George Russell úgy véli, elsősorban a pálya és a körülmények miatt javult fel az autójuk, és ezért tűntek versenyképesebbnek a pénteki nap folyamán.
Ajánlott Videó: Fernando Alonso zseniális rajtja, majd laza rádiózása

Az első szabadedzésen ugyan „csak” a második tudott lenni Charles Leclerc mögött, de a második gyakorlást már megnyerte Russell. A Mercedes több fejlesztést is hozott erre a hétvégére, melyek látszólag jól működnek, de a brit sejti, hogy maga Miami is sokat segít nekik.

A lassú kanyarok és a magas hőmérséklet kedvez a W13-as autónak, amely már nem pattogott annyira drasztikusan, mint az előző helyszíneken. „Már a hétvége előtt tudtuk, hogy a körülményeknek jobban feküdnie kell majd nekünk.”

„Eddig sokat küszködtünk a gumik felmelegítésével, még Bahreinben is, ahol az aszfalt kifejezetten érdes. Ez azonban az első igazán meleg verseny a szezonban. Szóval ez biztosan komoly szerepet játszik. Az autó jól működik, de még csak péntek van, tehát nem ragadtatom el magam” – mondta realistán Russell.

Azt viszont beismerte, hogy a delfinezés kapcsán most tényleg sikerült előrelépniük valamelyest. „Tudjuk, hogy mindig is jelen lesz, de most talán kevésbé rossz a dolog, mint korábban. Megtankolt autóval ugyanakkor továbbra is érezhető volt, és nem tűnt jobbnak. Ha lentebb tudjuk engedni az autót a talajhoz, akkor persze látni fogjuk az eredményét.”

„Ahogy viszont már mondtam, egyes futamok neked kedveznek, míg mások nem. Imola nem volt egy erős pálya számunkra, de abból, amit eddig láttunk, Miamiban egészen életre keltünk.”

Miközben a Mercedes tehát biztató formát mutatott, a Red Bull és a Ferrari különböző problémák miatt pályaidőt veszített. Russell úgy érzi, eddig ez volt a legjobb péntekjük az idei masinával, így van miért várnia a hétvége folytatását.