Már négy versenyhétvége eltelt a 2024-es idényből, de Carlos Sainz továbbra is a sötétben tapogatózik a jövőjével kapcsolatban, hiszen nincs érvényes szerződése a következő szezonra, a lehetőségei pedig korlátozottak.
Damon Hill szerint a spanyol a Verstappen család miatt nem igazolhat a Red Bullhoz Perez helyére, míg az Aston Martinnal hosszabbító Fernando Alonso oldalán Lance Stroll miatt nem rúghat labdába.
„Fogalmam sincs, hol leszek 2025-ben” – jelentette ki a nem sok bizakodásra okot adó tényállást Sainz a Sky Italiának. „Jelenleg még nincs mit mondanom, de nyilván ez nem csak rajtam, hanem a többi csapaton is.”
„Ők tudják, hogy elérhető vagyok, meglátjuk, mi fog történni” – utalt arra a spanyol, hogy egyelőre a pályán bizonyítja, megéri őt egy másik topcsapatnak is leszerződtetni, így a Mercedes elől sem zárkózik el.
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Max Verstappen példáját követve Toto Wolff nem akarja sokáig húzni Kimi Antonelli bevetését, aki tehát a legnagyobb esélyese az ülésnek, pláne azok után, hogy Alonso hosszú távú szerződést kötött az Aston Martinnal.
„A többi top pilóta közül néhányan hamarosan meghozzák a döntést arról, hogy mit csinálnak” – jelentette ki az árválkodó üléssel kapcsolatban Wolff. „De van egy érzés, ami abba az irányba mutat, hogy ne hozzam meg túl gyorsan a döntést.”