Megrendezték a 2022-es Brit Nagydíj második szabadedzését is, ahol Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Ferrarival.

A második szabadedzés immáron száraz körülmények között kezdődött, a pilóták pedig sorra hajtottak a pályára, ugyanis egy órányi lemaradást kellett behozniuk az esős első szabadedzés után, mely Lance Stroll kavicságyba ragadásának köszönhetően piros zászlóval ért véget.

A szabadedzés első felében a közepes és a kemény keverékek voltak a sztárok, míg szemre ugyan jobbnak tűnt a helyzet a Mercedesnél, Lewis Hamilton mégis a pattogásra panaszkodott. A hétszeres világbajnok csapata ugyan olyan fejlesztéseket hozott Silverstone-ba, melyek a pattogást hivatottak kiküszöbölni, a megoldás még mindig nem tökéletes.

Az edzésen leginkább a Ferrari pilótái voltak az élen, Carlos Sainz hamar az élre állt, miután felkerültek a lágyak, de Leclerc is szépen tartotta a tempót, ekkor még közepeseken. Az Alpine-nál is megfigyelhető volt a pattogás, Alonso alatt legalábbis eddig nem látott módon ugrált a franciák autója.

Hamilton autóján dolgozott is a Mercedes az edzés során, majd később fel is ugrott a második helyre. A silverstone-i második szabadedzésre is rengeteg szurkoló látogatott ki, immáron pedig száguldó autókat is láthattak az első szabadedzéssel ellentétben.

A végére kicsit ellaposodott a körözés, így Sainz zárt az élen Hamilton, Norris, Verstappen, Leclerc, Alonso, Perez és Russell előtt. A Mercedesek kiváló tempót mutattak, azonban jó kérdés, hogy mennyire voltak megtankolva. Talán holnap kiderül a harmadik szabadedzésen és a kvalifikáción!

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL