Nem sikerült jól a Haas vasárnapja a Forma-1-es barcelonai versenyhétvégén, pedig az időmérő edzés után még nagyon bizakodóak voltak Günther Steinerék.
Kevin Magnussen a futam elején ütközött Lewis Hamiltonnal, ami megpecsételte a sorsát, míg Mick Schumachernek nem vált be a két kiállásos gumistratégia és végül csupán a 14. helyen ért célba.
Abban a legtöbb pilóta egyetértett, hogy a pokoli hőség sokkal gyorsabban fogyasztotta az abroncsokat, így végül azok jártak jól, akik három bokszkiállással terveztek. Schumacher emiatt most a csapatát okolja a rossz döntés stratégiáért.
„A stratégia kissé másképp működött a gyakorlatban, mint amire számítottunk, ezért nem volt reális esélyünk a pontokért küzdeni“ - nyilatkozta Schumacher a Motorsport.com német kiadásának.
„Meg kell vizsgálnunk, miért nem reagáltunk a futam közben a körülményekre, persze utólag mindig okosabb az ember. Az első köröm nagyon jól sikerült, akkor nagyon reménykedtem, de már két kör után éreztem, hogy nehéz lesz megtartani a pozíciómat“ - tette hozzá a német, aki egy ponton a hatodik helyen is haladt.
„Az abroncsok nem tartottak ki olyan sokáig, mint vártuk, szóval rossz döntést hoztunk, amikor maradtunk az A tervnél és nem a három kiállásos stratégiát választottuk“ - ismerte el a német pilóta.
„Még fejlesztések nélkül is nagyon erős az autónk, különösen a kvalifikáción, ami Monacóban hatványozottan számít. Tavaly is nagyon jól éreztem ott magam, bár sajnos nem sikerült részt vennem az időmérőn, de remélhetőleg idén jobban alakulnak a dolgok“ - tekintett előre Schumacher.