Mick Schumacher elismerte, hogy egyáltalán nem volt könnyű számára csak a garázsból figyelni a Bahreini Nagydíjat, de emiatt csak még eltökéltebb, hogy jövőre ismét teljes szezonos pilóta legyen a királykategóriában.

A németnek a 2022-es idényt követően távoznia kellett a Haastól, mivel az amerikaiak inkább Nico Hülkenberg tapasztalatára szavaztak. Schumacher ezek után a Mercedesnél talált magának új állást, hiszen jelenleg ő az alakulat harmadik számú versenyzője.

A 23 éves tehetség azonban többször is kihangsúlyozta, hogy feltett célja visszakerülni az állandó mezőnybe, ennek érdekében pedig mindent meg is fog tenni. Az F1 Nation podcastnek Schumacher most az új munkájáról is beszélt.

„Bizonyos szempontból mindenképpen jó, mert eddig egy olyan autóban ültem, melyet elég nehéz volt vezetni, most viszont egy olyan szimulátorba pattanhattam be, amely nagyon pontos és igazán közel van a valósághoz. Annak is örülök, hogy több dolgot kipróbálhattam benne, és a versenyzők elmondása szerint valóban kicsi az eltérés.”

Ettől függetlenül Schumacher azért továbbra is inkább a valóságban versenyezne, így saját elmondása szerint sem volt neki könnyű végignézni, ahogyan Lewis Hamilton az ötödik, George Russell pedig a hetedik helyen fut be Bahreinben.

Mindez pedig csak azt mondatja vele, hogy tényleg nem elégszik meg jelenlegi szerepkörével, és motiválja arra, hogy a jövőben ismét valamelyik istálló állandó versenyzője legyen. „Csak ültem azon a széken, és arra gondoltam, hogy a napnak sosem lesz vége, mert annyira be akartam volna ülni az autóba.”

„Ez azonban egy újabb olyan tényező, amely azt jelzi felém, hogy nagyon is akarom ezt – és megmutatja, hogy nem vagyok elégedett a jelenlegi helyzettel. Persze nem tudom, mit hoz a jövő. Nehéz megmondani. Otthon érzem magam a Mercedesnél, de látnom kell majd, hogy milyen lehetőségeim lesznek a következő idényre. Ez azonban majd csak az év előrehaladtával fog tisztulni.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL