A Sky Sports F1 vezető kommentátora, David Croft úgy gondolja, hogy az Abu-Dzabi szezonzáró versenyen nem megfelelően alkalmazták a szabályokat, ezzel ellopták a világbajnoki címet a 37 éves brittől. Ezzel együtt úgy véli, ott lesz a rajtrácson a hétszeres világbajnok.

Vélhetően hosszú évek múlva is sokat fogják emlegetni a 2021-es Forma-1-es szezonzárót az F1-es szakértők és szurkolók, amelynek során drámai körülmények között Max Verstappen szerezte meg a világbajnoki címet.

Nicholas Latifi balesetét követően viszont sokak szerint a versenyigazgató Michael Masi nem megfelelően alkalmazta a szabályokat – ezen személyek közé tartozik a kommentátor David Croft is, aki a Sky Sports Newsnak nyilatkozott a napokban.

„Lewis az utóbbi időben távol maradt a nyilvánosságtól, amire szüksége is volt, hogy feldolgozza, megeméssze, majd túl is lépjen azon, ami Abu-Dzabiban történt. Igen, ellopták tőle a világbajnoki címet, önhibáján kívül és a máshol elkövetett hibák miatt nem lett világbajnok.”

„Neki kellett volna megnyernie az utolsó versenyt. Ha a szabályokat a szabályzatban leírtak szerint alkalmazták volna, akkor nem is lett volna az az utolsó kör” – véli a Sky Sports F1 kommentátora.

Bár egy ideig arról is pletykáltak, hogy Hamilton azért tűnhetett el a nyilvánosság elől, mert visszavonul az F1-től, Croft szerint ha meg is fordult a fejében ez a gondolat, a szíve visszahúzza a száguldó cirkuszba.

„Lewist nem olyan embernek ismerem, aki az Abu-Dzabi Nagydíj leintése után be akarná fejezni a versenyzői karrierjét. Vissza akar térni és be akarja bizonyítani, hogy ő minden idők legjobb versenyzője, ezért arra számítok, hogy ott lesz a rajtrácson.”

„Bár szerintem voltak olyan időszakok a tél folyamán, amikor Lewis tényleg azt gondolta, hogy véget érhet ez a fejezet, de szerintem ha nem is meggondolta magát, de rájött, hogy a szíve a versenyzés, a győzelmek és a legmagasabb szintű teljesítmény felé húzza, amit már megannyi szezonban bizonyított az F1-es karrierje során.”

A Mercedes bemutatójára pénteken, február 18-án fog sor kerülni, a német istálló 10 órától fogja leleplezni a W13-as kocsit, amiről George Russell azt mondta, nagyon érdekesek az első benyomásai.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL