Az idei évben a Haas mutatta be elsőnek az új autóját, amelyet Gene Haas minden hétvégén a pontszerző helyeken szeretne viszontlátni. A tavalyi évből okulva pedig Steiner hozzátette, hogy idény közben sem szeretnék lejjebb adni a tempót, így javítanának a tavalyi hibákon.
„Azt hiszem, az elején nagyon jól felkészültek voltunk a többi csapathoz képest, mert több időt töltöttünk a fejlesztéssel” – emlékezett vissza a 2022-es szezon elejére Steiner, majd azzal folytatta az Auto, Motor und Sportnak, hogy később sajnos elvétették a helyes irányt a fejlesztésekkel.
Mint ismert, a Haas a remek szezonkezdést követően folyamatosan visszaesett a többi csapathoz képes, és habár Mick Schumacher révén volt néhány erősebb pontszerző futamuk az idény közepén, az utolsó versenyeken nyers tempóból nem volt esélyük a pontszerzésre.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Kevin Magnussen Brazíliában elképesztő teljesítményt nyújtott, megszerezte a pole-t, ám a sprintfutamon folyamatosan visszacsúszott, ami szintén azt mutatta, hogy versenytempóban a Haas lemaradt a riválisoktól.
„Most lehet, hogy másképp csinálnék néhány dolgot” – vallotta be a csapatfőnök, aki idén két nagy tapasztalattal rendelkező pilótája révén azt a célt tűzte ki, hogy javítsanak a tavalyi konstruktőri 7. helyükön.