Az olasz szakember rendkívüli tapasztalattal rendelkezik a száguldó cirkuszban, ugyanakkor csapatvezetőként most fog debütálni. Stella a McLaren keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy eddigi pályafutása során mindig olyan emberekkel dolgozhatott együtt, akiktől nagyon sokat tanult.
A wokingi alakulat frissen kinevezett vezetője Fernando Alonso versenymérnöke volt a Ferrarinál töltött időszakában, majd 2015-ben tette át székhelyét a McLarenhez. Zak Brown, a britek vezérigazgatója elmondta, amikor Andreas Seidl kérte, hogy távozhasson a csapattól, nem is volt kérdés számára, hogy Stellával folytassák.
A szakember azonban tudja, hogy nem lesz könnyű feladat csapatfőnökként dolgozni, hiszen a McLaren 2020-as, kiemelkedő konstruktőri harmadik helye óta valamelyest visszaesett. Ugyanakkor azt mondja, készen áll a kihívásra.
„Szerintem mindenkitől lehet tanulni valamit. Különösen, ha erős személyiségekkel dolgozol együtt. Jean Todtól a csapat és a munka iránti hihetetlen elkötelezettséget sajátítottam el, Stefano Domenicalitól azt tanultam meg, hogy a Forma-1 nemcsak a mérnöki műveletekről szól, hanem a háttérben dolgozó emberekről is.“
„Stefano főnökként mindig tisztelettel fordult a munkatársakhoz, meghallgatta őket és az egót félretéve lépett kapcsolatba az emberekkel“ - fogalmazott Stella.
„Andreastól örököltem az üzleti és műszaki működéssel kapcsolatos ismeretek fontosságát, mivel rengeteg tapasztalatot hozott hozzánk a mérnöki munka terén, ami nagyon hasznos volt az előre lépésben bizonyos területeken, például a bokszkiállások terén“ - tette hozzá a McLaren új csapatfőnöke.
A McLaren azért döntött Stella előléptetése mellett, mert nem szeretnék megtörni azt a folyamatot, amit Andreas Seidl elkezdett felépíteni.
„2023-ban jelentős fejlesztések várnak ránk. Új szélcsatornát és szimulátort építünk és úgy gondolom, hogy ennek a munkának a befejezése mindenképpen az egyik prioritás. Ugyanakkor, szeretnénk megerősíteni a csapat szakemberi gárdáját is, többek között az aerodinamikai területen.“
„Azt hiszem, hihetetlen tehetséges csapattal rendelkezünk, de valószínűleg bővítenünk kell a személyzetet. Ez is egyike azoknak a projekteknek, amelyek folyamatban vannak és amelyek biztosítják a folyamatos fejlődést“ - zárta Andrea Stella.