A Lawrence Stroll milliárdos által vezetett csapat folyamatosan építi útját a Forma-1 élmezőnye felé, aminek újabb állomása a Ma'aden vállalattal kötött partnerség. A szaúdi bányászati óriás, amelynek értékét 2021-ben közel 6,8 milliárd euróra becsülték, 50 százalékban a rijádi kormány tulajdonában áll, így tovább erősíti a csapat szaúdi kapcsolatait.
A partnerség részeként elindítják az "Unearth Your Greatness" kampányt, amely azt hivatott bemutatni, hogy mind a Forma-1-ben, mind a bányászati iparban milyen fontos szerepet játszik az elkötelezettség és a szakértelem.
Az Aston Martin már korábban is szoros kapcsolatot ápolt Szaúd-Arábiával, hiszen a csapat névadó szponzora az Aramco valójában a szaúdi nemzeti olajvállalat. A holnapi autóbemutatón már látható lesz az új festés is, amelynek előzetese szerint a bukócső környéke fehér színt kap, hogy kiemelje az új főpartner logóját.
Az Aston Martin technikai fejlesztései mellett - köztük Adrian Newey Red Bulltól való szerződtetése - és Fernando Alonso 2026 végéig szóló leszerződtetése után ez a megállapodás újabb mérföldkő lehet a csapat számára a sikerek felé vezető úton.