hero image

Több csapat is vizsgálatot indítványozott a „fehér Ferrari” ellen – német sajtó

OLVASS TOVÁBB
FORMA-1

Verstappen: "Világbajnokként muszáj, hogy benne legyek a Netflix-sorozatban"

FORMA-1

Pereznek sem tetszik az FIA "szájkosár"-szabálya

FORMA-1

Szimulátor a magángépen? Verstappen reagált

FORMA-1

Perez ismét reagált a tavalyi csapaton belüli botrányra: "Nincs egó, csapatban gondolkodunk"

Motorsport.hu
2022/04/19 10:41
Az Auto Motor und Sport beszámolója szerint három istálló indítványozott vizsgálatot a Haas és a Ferrari együttműködése ellen – az amerikai istálló kifejezetten nagyot tudott előrelépni 2021-hez képest.
Ajánlott Ekkor tart autóbemutatót a 10 Forma-1-es csapat!

A Haas 2016-ban szállt be a Forma-1-be, azóta pedig a Ferrari partnereként működnek, valamint próbálják a maximumot kihozni az anyagi és az emberi lehetőségeikből – amit csak lehet, a Ferraritól vásárolnak meg.

Gene Haas alakulata pedig a nagy technikai szabályváltoztatásokra nagyon korán elkezdett készülni, gyakorlatilag 2021 januárjától csak a 2022-es kocsijukat fejlesztették, ennek pedig megvan a maga pozitív eredménye, hiszen az év első két futamán pontot tudtak szerezni.

A riválisok viszont egyáltalán nem elégedettek ezzel a helyzettel, és a német Auto Motor und Sport szerint három csapat vizsgálatot indítványozott a Ferrari és a Haas együttműködésének ügyére.

Mint ismert, a költségvetési sapka bevezetésével a Ferrarinak meg kellett válnia néhány alkalmazottjától, közülük pedig többen is a Haashoz kerültek, akik a maranellói gyár melletti épületben dolgoznak az amerikai istállónál.

Az AMuS szerint a Haasról nyíltan kritikusan nyilatkozó McLaren, Aston Martin, Alpine, Mercedes négyesből három csapat tett panaszt, idővel kiderül, hogy az FIA szerint szabályos-e a Ferrari és a „fehér Ferrarinak” csúfolt Haas partnersége.