A Red Bullnak és Max Verstappennek nagyszerű idénye volt 2022-ben. A Ferrari év elején még meg tudta őket szorongatni, de hamar egyértelművé vált, hogy az olaszok túl sokat hibáznak és a műszaki hibákkal is meggyűlt a bajuk, emiatt Verstappen már Japánban átvehette második világbajnoki címét.
A Ferrari reméli, hogy idén erősebbek lesznek, de a Red Bullnak a Mercedesszel is számolnia kell, ugyanis középszerű tavalyi szezonjukat követően, ahol csak egy futamgyőzelmet szereztek, azon vannak, hogy 2023-ban a W14-gyel visszatérjenek a csúcsra.
A Mercedes erőssége mindig is az autó szezon alatti tökéletesítése volt és ez tavaly is egyértelművé vált, ugyanis Lewis Hamiltonnak és George Russellnek is nagyszerű eredményei voltak az év végén, az utolsó csomag behozatalát követően.
A Motorsport.comnak adott interjújában Marko is erre hívta fel a figyelmet: „Azt mondanám, hogy a Mercedestől jobban kell tartanunk, főleg mert a stratégiai és a megbízhatósági téren is a Ferrari előtt járnak.”
„A mi helyzetünk egyáltalán nem hasonlít a Mercedesére a hibrid korszak elején, nincs olyan hatalmas előnyünk a motor terén, szóval teljesen különbözik. A Mercedesnek 50 lóerővel több volt a többieknél és ne feledjük: 2022 volt az első év az új szabályokkal. Nyilván mások is látták, mit csináltunk az idei autóval, szóval szerintem sokkal szorosabb lesz a következő szezon.”