Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff változtatott tervein és mégis elutazik Japánba, annak ellenére is, hogy az előző két szezonban kihagyta a versenyt.

Wolff döntése, hogy részt vesz a Japán Nagydíjon, azt követően született meg, hogy az első hírek még arról szóltak, nem lesz jelen a versenyen. A Mercedes azonban megerősítette, hogy csapatvezetőjük ott lesz a pályán a hétvégén, hogy támogatást nyújtson számukra a jelenlegi nehéz időszak alatt.

A Mercedes meglehetősen gyengén kezdete a 2024-es F1-es szezont, legutóbb mindkét versenyzőjük feladni kényszerült a versenyt az Ausztrál Nagydíjon. Három futam után a csapat a negyedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, 71 ponttal lemaradva a Red Bulltól, 67 ponttal a Ferraritól és 29 ponttal a McLarentől.

A csapat küzdelmeivel kapcsolatban Wolff a közös munka és az új ötletekre való nyitottság fontosságát hangsúlyozta.

"Én vagyok a felelős azért, hogy ez az üzlet jól menjen, ezért gondoskodnom kell arról, hogy pozitív és kreatív módon járuljak hozzá az egészhez", hangsúlyozta Wolff még a melbourne-i hétvégén.

"Ha valakinek van ötlete azzal kapcsolatban, hogyan lehetne javítani a helyzeten, én leszek az első, aki megkéri, hogy ossza meg velem, mert az én érdekem, hogy a lehető leggyorsabban megfordítsuk a jelenlegi állapotot."

"A problémáink eredetét vélhetően a fizika területén kell keresni, azok ugyanis nem filozófiai vagy szervezeti jellegűek. Egyszerűen nem tudjuk megérteni az autónk viselkedését, annak ellenére sem, hogy erre a múltban mindig képesek voltunk", mondta.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL