Valtteri Bottas megosztotta azt a videós anyagot, amiben a kulisszák mögötti felvételek szerepelnek a reklámfilm forgatásáról, amikor elnevetik magukat.

Valtteri Bottas finn létére rengeteget lazult a Forma-1-ben, de nem volt mindig ilyen. Ez függ attól is, milyen csapatnál versenyez a pilóta, mekkora a nyomás, mik a követelmények, mint azt láthattuk Kimi Räikkönen és Mika Häkkinen esetében is, akik nem mellesleg világbajnokok lettek az F1-ben.

Nem megbántva Bottast, Räikkönen és Häkkinen más szint volt, legendaként vonulhattak vissza. Ugyan Valtteri is megkapta a lehetőséget arra, hogy világbajnok legyen, ráadásul ehhez „csak” a csapattársát kellett volna legyőznie a Mercedes dominanciája miatt. Végül nem járt sikerrel, és csak kétszer lett második.

2019-ben és 2020-ban végzett a második helyen, addig 2021-ben már harmadik volt, akárcsak 2017-ben. A 2018-as éve pedig kifejezetten rossz volt, ötödik lett, és rengeteg kritikát kapott, minden oldalról. Végül távoznia kellett a Mercedestől, de így is kiváló versenyző, és csak van 10 futamgyőzelme, ami azért nem rossz.

Anyagi szinten is más területen mozoghat már az élete a Mercedes miatt, rengeteg pénzt keresett a németeknél. Jelenleg a Kick Sauber F1 Team pilótája, és olyan laza figura lett a frizurájával, amire csak rég volt példa a Forma-1-ben. Ezzel a régmúltat idézi, és sokan dicsérik emiatt, mondhatni tartja a stílust.

Nemrég az egyik legjobb reklámfilm készülhetett el vele, hangolván az Ausztrál Nagydíjra. Most ennek nézhetjük meg azon jeleneteit, amiket újra kellett venni, mert egyrészt becsúszott egy kisebb baki vagy épp Bottas nem bírta ki nevetés nélkül. Reméljük, lesz ennek még folytatása, mert nagyon ki lett találva.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL