Rendkívül lazára vette a figurát Lewis Hamilton a Miami Nagydíjon, ami részben hazai pálya számára.

Hazai pálya számára, mert régóta rajongója az Egyesült Államoknak, gyakran jár ki, sok barátja él az államokban, és ingatlanokat is vásárolt. A jelenleg tulajdonában lévő Ferrarikat is ott szokta vezetni, de jövőre változik a helyzet, miután aláírt az olaszokhoz, így már csak nagyon ritkán láthatjuk Mercedesszel, ami jelenleg a céges autója.

Sokan várják ezt a nagy pillanatot, ami egykor elképzelhetetlen volt, pedig még Luca di Montezemolo, a legendás elnök idejében is voltak olyan pletykák, hogy Hamiltont akarja a Ferrari. Hogy akkor voltak-e tárgyalások kettejük között, nem tudni, de talán erre is fény derül, ha Lewis megérkezik a Ferrarihoz.

Sok minden változott az évek alatt a Ferrarinál, és most abban reménykednek a szurkolók, hogy Adrian Newey végre átszerződik. A Red Bull rendre meg tudta tartani a tervezőzsenit, aki emiatt olyan projekteket kapott, amilyeneket csak akart. Óriási fogás lenne a Ferraritól, ha Newey megérkezne, amire lehet esély, bár a korábbi hírek szerint javarészt amiatt mondott nemet az évek során, mert nem akart a családjával Olaszországba költözni, annyira szeretik az Egyesült Királyságot.

Hamilton már aláírt a Ferrarihoz, és szokásához híven egy igen meglepő szettek rukkolt elő a Miami Nagydíjon. Több stílust vegyített egyszerre, ami megosztja az emberek véleményét, mert nem mindenkinek jön be. Akik rajonganak érte, azok pedig javarészt odavannak, és nagyon védik őt.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL