A Ferrari csapatának a harmadik és az ötödik hellyel kellett megelégednie Miamiban, bár a tempójuk nem volt rossz, a verseny nem úgy alakult, ahogy szerették volna, Charles Leclerc, aki a második helyről indult, a gyenge rajtja után majdnem összeütközött Sergio Perezzel, ezért veszített egy helyet, amit aztán már nem tudott visszaszerezni.
Csapattársa, Carlos Sainz a negyedik lett, de egy öt másodperces büntetést kapott, amiért nekiment előzés közben Oscar Piastri McLarenjének, emiatt visszacsúszott Sergio Perez mögé. A Skynak nyilatkozó Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke ennek ellenére elégedetten értékelt:
„Először is gratulálni szeretnék a McLarennek és Landónak a győzelemért, szerintem megérdemelték, remek munkát végeztek és Lando már évek óta várt az első győzelmére a Forma-1-ben, szóval nagyon örülök nekik.”
„Szerintem ez összességében ez egy jó verseny volt a Forma-1-nek, mert egy jó, kiszámíthatatlan küzdelem folyt a győzelemért és a dobogós helyekért, amibe három-négy csapatnak is volt beleszólása. Ez jó műsor és így a Forma-1 is nyert ma.”
„Szerintem már az elejétől megvolt a tempónk ahhoz, hogy versenyben legyünk, de végül a pályán betöltött pozíció döntött a végeredményről. Nem könnyű itt előzni. Carlos kicsit peches volt Perez rajtjával és a Piastrival való ütközéssel, de ez van, összességében ez egy jó eredmény a csapatnak.”
A következő erőpróbára Imolában kerül sor: „Egy kicsivel többet kell megpróbálnunk kihozni az autóból. Amikor egy csapat fejlesztés hoz, nyilván előrelépést vár, nekünk pedig lesznek új alkatrészeink, de emellett az is nagyon fontos, hogy a hétvégék alatt a legtöbbet hozzuk ki az autóból. Erre kell összpontosítanunk, mert nem várhatjuk csak a fejlesztésektől a jó eredményt.”