A Red Bull-os versenyző egyike volt azon keveseknek, akiknek törölték egy körét az időmérőn, az ő rajthelyezését ez viszont nem befolyásolta. Sergio Pereznél viszont már másképp volt, hiszen a mexikóitól a Q2-ben elvettek egy kört, majd miután kiderült, hogy mégsem hagyta el négy kerékkel a pályát, visszaadták az idejét.
Ez a kis közjáték azonban szerepet játszott abban, hogy Perez végül csak a 11. legjobb időt tudta megfutni, így nem jutott be a kvalifikáció utolsó szakaszába. Az F1-es versenyirányítás idén egyébként szigorúan vette a pályahatárokat, és a legtöbb esetben büntettek, ha valaki a fehér vonalon kívülre került.
Verstappen elismerte, hogy ez részben a pilóták visszajelzéseinek is volt köszönhető. Ugyanakkor kihangsúlyozta azt is, hogy a pénteki versenyzői eligazításon ismét téma volt a pálya határainak be nem tartása.
„A versenyzők tavaly azt mondták, hogy egyértelműbbnek és szigorúbbnak kell lenni. Az előző este viszont már arról folyt a beszélgetés, hogy a 13-as kanyar kijáratánál a szaggatott vonal jelenti a határt. Ott van viszont mellette egy kerékvető és a normális fehér vonal, így számomra az a határ. Annyi ilyen apró butaság van, ami nehezebbé teszi a betartatást.”
A holland szerint sokkal könnyebbé lehetne tenni az egészet, ha a versenyirányítás többet hallgatna a pilóták visszajelzéseire. „Versenyzőként mindig szeretnénk segíteni és tanácsokat adni, de semmi sem történik. Számomra ez elképesztően frusztráló.”
„Nem akarok harcolni velük, csak tanácsokat adnék, de úgy tűnik, nem igazán érdekli őket, és olyan, mintha amatőrökként kezelnének minket. Nem gondolom, hogy ez helyes.” A címvédő emellett úgy látja, a kamerákra hagyatkozva megítélni, hogy valaki letért-e az aszfaltról vagy sem, kevésbé hatékony, mintha valós, fizikai eszközökkel próbálkoznának.
„A belső kamerás felvételeknél sokszor a rossz oldalon van a kamera. A szög miatt ezért mindig úgy tűnik, mintha letértél volna, de néha nem ez a helyzet, szóval ez egy nehéz kérdés. Szerintem sokkal könnyebbé tehetnénk a saját helyzetünket, ha mondjuk kavicságyat rakunk oda.”
„Ausztriában például miért kell a pályahatárokról beszélni a 4-es és a 6-os kanyarban, amikor kavicságy van ott, így ha kicsit lemész, akkor saját magadat bünteted meg, megsérülhet a padlólemezed, és amúgy is lassabban fogsz menni.”
„Igazából tehát a saját dolgukat nehezítik meg. Az emberek persze azt mondogatják, hogy csak maradjunk a fehér vonalakon belül, de ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Amit viszont a szaggatott vonalról mondtam, az ismét csak összezavar mindent.”
Verstappen tehát egyáltalán nem elégedett, és ezzel vélhetően nincs egyedül, az FIA viszont látszólag nem akar változtatni a módszerein, ami azt fogja eredményezni, hogy továbbra is lesznek nézeteltérések és vitatott esetek.