Ha egy versenyző 12 büntetőpontot gyűjt össze szuperlicencén 12 hónapon belül, automatikusan egy versenyhétvégés eltiltást kap, a büntetőpontok pedig csak egy naptári évvel a kiszabásuk után évülnek el.
A rendszert 2014-ben vezették be, hogy következetesebbé tegyék az eltiltások kiszabását, bár rendkívül ritkán kerül sor az alkalmazására. Amikor például Romain Grosjean 2012-ben kiült egy versenyt a belgiumi rajtbalesete után, az még szubjektívebb alapon, több okozott baleset figyelembevételével történt.
A büntetőpontokat többnyire szabálytalanságokért osztják ki, és mindig más büntetésekkel - időbüntetéssel vagy rajthelybüntetéssel - kombinálják. Kevin Magnussen volt az egyetlen pilóta, aki elérte a 12 pontot, emiatt ki kellett hagynia az azerbajdzsáni versenyt tavaly.
A Red Bull holland versenyzője esetében is kritikussá válhat a helyzet az előttünk álló szezonban. Verstappen ugyanis jelenleg tíz büntetőponton áll, és az első pontjai csak az év közepén évülnek el, ami azt jelenti, hogy ha még egy komolyabb szabálysértést követ el, egy futamos eltiltással számolhat.
"Nem, egyáltalán nem aggódom emiatt. Korábban is voltam már hasonló helyzetben. Voltam már kilenc vagy tíz ponton is, szóval csak a helyzet kezeléséről van szó" - nyilatkozta Verstappen.
A Red Bull pilótája kitért a fogadóirodák előrejelzéseire is, amelyek nem őt tartják az idei világbajnoki cím első számú esélyesének.
"Először is, egyáltalán nem szeretem a szerencsejátékot, szóval ez teljesen rendben van így. Magunkra kell koncentrálnunk, nincs értelme másokra figyelni. Szerintem ez jó a sportnak. Remélem izgalmas lesz, és sok különböző győztest láthatunk. Ez fantasztikus lenne a sportágnak" - mondta.