A tavalyi viadal óta komoly renováláson esett át a belga aszfaltcsík, és ugyan maga a vonalvezetés nem változott, a pálya sok szakaszát így is újraaszfaltozták, ami komoly mértékben befolyásolja majd a tapadási szintet.
Emellett több helyen is kiszélesítették a bukótereket, miután az utóbbi években számos komoly baleset helyszíne is volt a pálya, és sokan már úgy vélték, hogy az túl veszélyes. Néhány kanyarnál ráadásul visszakerültek a kavicságyak is az aszfaltozott bukóterek helyére.
A világbajnoki címvédő, valamint az idei pontversenyt vezető Verstappen pedig a Red Bull jóvoltából egy promóciós videó keretében kapott lehetőséget többek között arra, hogy körbemenjen a legendás helyszínen. Mindezt pedig az RB7-es volánjánál ülve tette, mellyel Sebastian Vettel megnyerte a 2011-es évet.
„Ez a kedvenc pályám, mert sok rajta a gyors kanyar és a szintkülönbség is sokat változik egy teljes kör során. Egyszerűen hihetetlen jó rajta vezetni” – fogalmazott röviden a holland, akinek a hétvégi verseny egyfajta második hazai futama is lesz, hiszen édesanyja révén félig belga származású.