Max Verstappen elmondta, hogy „többet fogunk majd látni belőle” a Netflix sikersorozatának legújabb évadában, miután találkozott annak producereivel, kiket korábban azzal vádolt, hogy csak mesterkélt drámát kreálnak.

Verstappentől egyetlen közvetlen interjút vagy megnyilatkozást sem láthattunk a Drive to Survive negyedik évadában, miután a bajnoki címvédő úgy döntött, nem akar benne szerepelni, mert nem volt elégedett azzal, ahogyan a dokumentumsorozat a valóságot bemutatta.

A holland emellett úgy érezte, hogy nem megfelelő színben tűntetik őt fel, mivel csak korábbi interjúk formájában lehetett hallani a hangját, és szerinte azóta már sokat változott emberként és versenyzőként is.

Nem Verstappen volt egyébként az egyetlen pilóta, aki idén felszólalt a sorozat mesterkéltsége ellen, de vannak olyanok is, akiknek ezzel nincs bajuk, hiszen a Drive to Survive hatalmas sikernek örvend világszerte.

Ennek bizonyítéka az is, hogy nemrég berendelték az ötödik és hatodik évadot, miközben az F1-et vezető Stefano Domenicali próbálja arra buzdítani a versenyzőket, hogy igenis szerepeljenek benne.

A Red Bull hollandja most azt mondta, hogy beszélt a sorozatot készítőkkel, és egészen jól megértették egymás szándékait a jövőre nézve. „Tavaly nem igazán voltam benne. Volt pár dolog, amivel nem voltam túl elégedett” – mondta a Barstool Sportsnak adott interjúban Verstappen.

„Főleg a pilóták közötti rivalizálások meghamisítására gondolok. Számomra ez nehéz helyzet, mert a széria nyilván óriásit megy Amerikában. Ettől függetlenül olykor máshogy mutatnak be néhány pilótát, mint amilyenek valójában. Ezért az emberek azt gondolhatják valakiről, hogy mekkora s***fej, miközben egyáltalán nem az.”

„A jövőre nézve sikerült megállapodnunk arról, hogyan dolgozhatnánk együtt. Szóval a következőkben biztosan kicsivel többet látnak majd belőlem” – zárta mondandóját a bajnoki éllovas, aki talán a DtS következő etapjában már egy újabb bajnoki címmel a zsebében szerepelhet majd.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL