Messze vagyunk már azoktól az időktől, amikor egy Forma–1-es autó csak közel 600 kilót nyomott, és szinte hihetetlen fürgeséggel mozgott a pályán. A mostani generációs masinák minimumtömege ugyanis 798 kg, és ebben még nincs benne a rajt előtt hozzáadott üzemanyag-mennyiség.
Tavaly ráadásul ez a szám még csak 752 kg volt, idénre tehát további 46-tal nőtt a versenyautók súlya. Ez a növekedés elsősorban a 2014-ben bevezetett hibrid rendszereknek, valamint az azóta az autókra felkerült biztonsági fejlesztéseknek köszönhető.
A pilótáknak pedig értelemszerűen nem tetszenek ezek a lépések, mert ők a lehető legkönnyebb autóval szeretnének körözni, mostanában viszont már olyan érzéseik lehetnek, mintha egy buszt vezetnének, ahogyan azzal Sebastian Vettel is viccelődött korábban.
Verstappen, aki 2015-ben mutatkozott be a királykategóriában, amikor az autók még nagyjából 100 kilóval voltak könnyebben, most elmondta, hogy szerinte ezt a helyzetet nem lehet könnyen megoldani, hiába szeretné azt mindenki.
„A követés egészen jó lett, ez tehát pozitívum, de a kocsik tömege már más kérdés. Extrém nehezek lettek, ami nem jó, és nem is látok rá gyors megoldást. A versenyzés viszont ettől függetlenül jobb, a követhetőség javult, bár egyes pályákon még így is nehéz.”
Egyelőre nem lehet tudni, milyen változások jönnek jövőre, de mivel már most több extra biztonsági intézkedés bevezetésére lehet számítani, illetve az FIA sok területen akar keményebb teszteket végezni, ezért könnyen lehet, hogy 2023-ban átlépjük a 800 kilós határt, ami azért már lélektanilag sem lenne a legjobb, a versenyzők pedig biztos nem örülnének neki.