A holland az Azeri Nagydíjon hallatlan magabiztossággal húzta be szezonbeli ötödik futamgyőzelmet, miután sikerült megelőznie csapattársát, Sergio Perezt. Ezzel növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, ám a mexikói még nem szakad le tőle.
Charles Leclerc hátránya viszont már 34 egység miután a monacói egy motorhiba miatt legutóbbi három futamából második alkalommal nullázott. Jos Verstappen, Max édesapja szerint viszont egyelőre nem szabad elkezdeni ünnepelni.
„Egy futamgyőzelem mindig szép és jó látni azt is, ahogy Max és a Red Bull együttműködnek. A szezon eleji két kiesés után mindenki azt hitte, hogy lőttek az idénynek, de most már látható, hogy a Ferrarinak is vannak problémái“ - értékelt Jos Verstappen.
„Ez azonban egy pillanat alatt változhat, hiszen ez egy technikai sport. Láthatjuk, hogy a Red Bullnak sokszor hoz jó döntéseket, hiszen hozzáértő és tapasztalt szakemberek dolgoznak a csapatnál, de semmiképpen sem szabad túl korán örülni, mert az év még nagyon hosszú“ - tette hozzá az egykori versenyző.
„Max hihetetlenül erős volt Bakuban és legyünk őszinték, minden flottul ment. Szerintem a Ferrari jó döntést hozott azzal, hogy a virtuális biztonsági autó alatt behívta Leclerc-t kerékcserére, aztán jött egy újabb ilyen szakasz és azt is kihasználhatták volna.“
„Tény, hogy egy technikai meghibásodás miatt vonult vissza, ami értelemszerűen a mi malmunkra hajtotta a vizet. Max a pályán is utolérhette volna, de akkor újra kockáztatni kellett volna és csatázni, de szerencsére nem így történt“ - tette hozzá Jos Verstappen.