Egyelőre kérdéses, hogy a Forma-1-es naptárban maradhat-e Monaco, hiszen anyagilag nem kifejezetten kedvező a jelenlegi monacói konstrukció a sport számára, ráadásul nagyon nehéz előzni az ikonikus utcai pályán.
Monaco helyzetéről a csapatfőnökök, többek között a Red Bull első embere, Christian Horner is elmondta a véleményét, aki szerint fejlődni kell, a pálya pedig a hagyatéka miatt fontos:
„Ha Monaco egy új pálya lenne, és azt mondanák, hogy ők fogják a legalacsonyabb rendezési díjat fizetni és nem lehet előzni a pályán, akkor nem is kerülhetne be az F1-be. Tehát Monaco a történelme, a hagyatéka miatt fontos.”
„Azt gondolom, hogy fejlődni kell. Ha egyhelyben állsz, akkor visszafelé mész, ez pedig a sport minden egyes területére igaz” – idézte Hornert a Speedcafe.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner pedig azt mondta, hogy szerinte maradnia kellene Monacónak, viszont a megfelelő feltételekkel, hiszen nem lehet a múltban élni:
„A Forma-1-ben folyamatosan változnak a dolgok. Mindig fejlődni kell, a sodorban kell maradnunk, és ha ez azt jelenti, hogy változtatni kell a jelenlegi modellen, akkor változtatnunk is kell.”
„Ugyanis nem élhetünk a múltban. Azt gondolom, hogy a Liberty helyesen próbálja intézni a dolgait. Monaco pedig nyilvánvalóan nagyon fontos az F1-nek, egy nagyon jó eseményről van szó, tehát remélhetőleg a naptárban marad, de a megfelelő feltételekkel” – mondta Steiner.