Sebastian Vettel, az Aston Martin versenyzője az év első két futamán nem indult, a harmadikon pedig kiesett, ezt követően a német arról beszélt, hogy javulni fog a helyzetük, mivel ennél rosszabb már nem lehet.

Nagyon rosszul sikerült Sebastian Vettel és az Aston Martin ausztráliai hétvégéje. A négyszeres világbajnok az idény első két fordulóját a koronavírus miatt hagyta ki, ezen a hétvégén pedig technikai problémák és balesetek is hátráltatták.

A harmadik szabadedzésen összetörte az autóját, emiatt az időmérőn csak egy kört tudott megtenni, a futama pedig szintén idő előtt ért véget, miután az 1-es szektorban elvesztette az irányítást az AMR22-es felett.

Lance Stroll hétvégéje sem alakult sokkal jobban, így három verseny után az Aston Martin az egyetlen istálló, amely egyelőre pont nélkül áll. Vettel így nyilatkozott a balesetének okairól:

„Valószínűleg a vezethetőség és a kevés, ebben az autóban szerzett tapasztalat is hozzájárult az ütközésemhez. Nyilvánvalóan próbáltam a lehető legtöbbet kihozni az autóból, de utólag már azt mondom, hogy talán túl keményen nyomtam. Onnantól kezdve, hogy elvesztettem az irányítást, már esélyem sem volt.”

„Nagy kihívást jelent, hogy alig tudtam még menni a kocsival, nyilvánvalóan részben azért, mert pénteken is időt veszettünk, aztán a szombat reggel incidens sem segített, de biztos vagyok benne, hogy jobb lesz a helyzetünk. Ennél rosszabb már nem lehet” – fogalmazott Vettel a verseny utáni sajtótájékoztatón.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL