A barcelonai hőség feladta a leckét a Forma-1-es mezőny tagjainak a szezon hatodik futamán, a pokolian magas aszfalthőmérséklet miatt pedig a legtöbben három kiállásos taktikát választottak a nagy mértékű gumikopás miatt.

A barcelonai futam rajtjának időpontjában 49 Celsius-fok volt az aszfalt hőmérséklete, ami nagyon gyorsan bontotta a Pirelli abroncsait, annak ellenére, hogy a Forma-1 gumibeszállítója a három legkeményebb keveréket bocsájtotta a csapatok rendelkezésére.

Az Aston Martin és Sebastian Vettel a két kiállásos stratégia mellett döntött, a négyszeres világbajnok így 24 kört tett meg az utolsó szett közepes gumikon, ez viszont arra kényszerítette, hogy lassabb tempójú köröket teljesítsen és így nem tudta elcsípni az előtte haladó Alonso-Cunoda párost a pontszerző helyekért.

„Elképesztően meleg volt az autóban, a végső cél a pontszerzés lett volna, de olyan szinten fogytak az abroncsok, hogy gyakorlatilag Forma-2-es kvalifikációs tempót tudtunk csak menni a versenyen, így viszont jobban bírták a gumijaink, mint a legtöbbeknek“ - mondta Vettel a Motorsport.com-nak.

„A legtöbben korán kiálltak a bokszba, ezért mi valami mással próbálkoztunk, de végül hiányzott némi tempó ahhoz, hogy valóban versenyben legyünk a pontszerzésért. A 11. hely nem valami nagy jutalom, de tisztességes versenyt zártunk“ - tette hozzá a német.

Az Aston Martin Barcelonában mutatta be alaposan átalakított konstrukcióját, amit a rossz nyelvek szerint a Red Bull tervei alapján készítettek, de a változtatás nem hozott lényegi változást a silverstone-i alakulat számára.

„Tudtuk, hogy az új csomaggal nem érünk el azonnal nagy előrelépést, de hiszünk benne, hogy ez a jó irány a jövőre nézve“ - fogalmazott Vettel, aki nem kis megrökönyödésére a Q1-ből sem tudott továbbjutni a szombati időmérő edzésen Barcelonában.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL