A négyszeres Forma-1-es világbajnok Miamiban azt mondta, hogy egy olyan pálya, mint a Road America sokkal jobban fekszik neki, mint Miami. Az IndyCar-pilóta Graham Rahal ezután a Twitteren keresztül hívta meg a négyszeres világbajnokot tesztelni:
„Ha valaha is szeretnél tesztelni egy IndyCar-autóval a Road Americán, gondoskodunk róla, hogy ez megtörténjen. Megtiszteltetés lenne, ha az autónkban ülnél.”
Graham Rahal édesapjával és a csapattulajdonos Bobbyval való egyeztetés nélkül tette meg az ajánlatot, de azóta már ő is rábólintott a lehetőségre és válaszolt fia tweetjére: „Seb, megegyeztünk, ha akarod”. Hogy Vettel elfogadja-e az ajánlatot, nem tudni.
Vettel szerződése az Aston Martinnál az idei szezon végén lejár. Korábban a német jelezte, hogy a szerződéshosszabbítás korántsem biztos. Sok múlik az Aston Martin teljesítményén az elkövetkező időszakban, Vettel ugyanis csak akkor gondolkodik a maradáson, ha a teljesítmény javul, mert a szezonkezdéssel nem elégedett.
Úgy tűnik azonban, hogy Vettelnek 2023-ban már nem lesz helye más csapatnál a Forma-1-ben, így az IndyCarba való átigazolás kecsegtető lehet. Ezzel többek között Romain Grosjean és Marcus Ericsson nyomdokaiba léphetne.