A Brit Nagydíjra vasárnap kilátogatók egy különleges bemutatót is megtekinthetnek majd, hiszen Sebastian Vettel Nigel Mansell legendás, 1992-es Williams FW14B-jét viszi pályára 30 évvel azok után, hogy az autó megnyerte azt a futamot, majd később a bajnokságot is.

Mansell kezei között a piros 5-ös rajtszámmal felszerelt masina elképesztő eredményeket ért el abban az évben, hiszen a brit oroszlán kilenc győzelmet aratott vele. Az F1-es történelmet jól ismerő és szerető Vettel pedig pár éve megvette az autót, és most úgy döntött, Silverstone ideális hely lenne a 30 éves évforduló megünneplésének.

„Arra számítok, hogy remekül fogom érezni magam, és remélem, az emberek is hasonlóan vélekednek majd, mert szerintem ez egy mesés autó, mesés történelemmel és hanggal. Szóval már nagyon várom” – mondta az Aston Martin versenyzője a hétvége előtt.

„Az én ötletem volt ez a bemutató, ez az én autóm. Néhány éve vettem, mert ez a híres piros 5-ös, ami többet jelent, mint egy sima autó 30 évvel ezelőttről. Az én autómon is az 5-ös rajtszám van, az első bajnoki címemet én is a piros 5-össel nyertem, még ha az nem is volt annyira hangsúlyos. Már a gokartban is ezzel mentem, szóval megvan a kapcsolódás.”

Nem Vettelről lenne azonban szó, ha nem kerülne egy kis csavar a bemutatóba. Jól tudjuk, hogy a német mennyire odafigyel a környezetvédelemre, és ezt most is szeretné kihangsúlyozni azzal, hogy a Williams teljesen fenntartható, karbonsemleges üzemanyaggal fog majd menni vasárnap délelőtt.

„Arra gondoltam, hogy felelősségteljes módon kell ezt tennünk, ezért karbonsemleges benzinnel megyünk majd, ezzel is demonstrálva, hogy megtarthatjuk a történelmünket és a hagyományainkat a motorsportban, de közben oda is figyelhetünk a környezetünkre.”

„Nem volt könnyű megtalálni a megfelelő üzemanyagot, de miután sikerült, már nem volt olyan bonyolult. Csak egy bejáratás kellett, hogy mindent a helyére tegyünk. Vasárnap majd látni fogják, hogy ugyanolyan lesz, mint 30 éve, a hangja is pontosan ugyanolyan lesz, és ugyanúgy is kell majd vezetni.”

Vettel tehát ezzel a gáláns gesztussal szeretne kedveskedni a kilátogató nézőknek, akik biztosan nagyra értékelik majd, hogy a híres Williams FW14B hangja ismét felzúg majd Silverstone-ban.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL