Niels Wittich, a Forma-1 egyik új versenyigazgatója már az Ausztrál Nagydíj előtt figyelmeztette a versenyzőket a megfelelő öltözködésre és kiemelte, hogy biztonsági okokból ékszert sem viselhetnek az autóban.
A versenyigazgató "kukacoskodása" többeknek szemet szúrt a mezőnyben, többek között Lewis Hamilton vagy Pierre Gasly is kritikával illette az FIA-t, mondván vannak ennél fontosabb dolgok is, amelyekkel foglalkozni kellene.
Sebastian Vettel pénteken egy kifejezetten szokatlan módon fejezte ki véleményét gatya-ügyben, a négyszeres világbajnok úgy jelent meg a paddockban, hogy a versenyruháján kívülre húzta fel alsóneműjét.
„Ez csak egy kis pimaszság volt, engem nem nagyon érdekel a dolog, csak kissé nevetséges, hogy folyton erről beszélünk“ - mondta Vettel a Motorsport.com-nak. A németnek a pályán töltött idő már jóval kevésbé volt szórakoztató, miután a második szabadedzésen megpördült és mindössze a 14. idővel zárta a gyakorlást.
„Trükkös pálya, de azt hiszem, még tudunk finomítani az autón. Összességében viszont azt gondolom, gyors és szórakoztató nyomvonal, sok egyenes van, de a legtöbb esetben nehéz belátni a kanyarokat, ami nehézzé teszi“ - magyarázta az Aston Martin versenyzője.