Ezúttal nem sok esélyt adott a többi pilótának a holland időmérőn Lando Norris, aki nagyon magabiztosan szerezte meg a pole-t – videón a kör!

Mivel a zandvoorti pálya nem túl hosszú, így a megszokottnál is kisebb különbségek szoktak lenni a köridők között. Ez azonban nem érdekelte Lando Norrist, aki így is 356 ezreddel meg tudta verni a második helyezett Max Verstappent, a csapattárs Oscar Piastri pedig már közel 5 tizeddel kapott ki tőle.

Norrisnak ez volt pályafutása negyedik pole-ja, azonban egy nem túl hízelgő statisztika fűződik a nevéhez: még egyszer sem tudta győzelemre váltani az első rajtkockáját, de olyan sem volt még, hogy pole-ból indulva az első kör végén is az élen álljon.

Az majd 15 órakor derül ki, hogy ezúttal összejön-e neki a dolog, addig is nézzük meg, milyen remek körrel sikerült leiskoláznia a mezőnyt szombat délután – ezt az alábbi beágyazásban vagy erre a linkre kattintva nézhetitek meg.

Ha azt néznétek meg, miért kapott 3 rajthelyes büntetést Hamilton kattintsatok ide a videóért, míg Sargeant horrorisztikus FP3-as balesetét itt nézhetitek meg!

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL