Ezen a hétvégén Miamiban versenyez az F1-es mezőny a Miami Nagydíjon, amit érdemes figyelemmel követni. Már túl is vagyunk az első szabadedzésen, amit a sprintidőmérő követett délután. Nem panaszkodhattunk, született pár váratlan eredmény, kezdve Ricciardo negyedik helyével.
Ricciardo sok kritikát kapott az elmúlt időszakban, és még arról is szóltak a pletykák, hogy talán végig sem vezetheti az évet, ami lehetséges, hogy az F1-es karrierjébe kerülne. Most azonban nagyon nagyot ment, míg a csapattársa, Cunoda még csak ott sem volt a TOP-10-ben, amire ugyancsak kevesen számíthattak.
Általában Cunoda nyújtja a jobb teljesítményt, de most fordult a kocka, és Ricciardo óriásit ment. Csak három versenyző volt nála gyorsabb, akiket 0,2 másodperc választott el az első. a második és a harmadik helyen. Verstappen végzett az élen Leclerc előtt, addig Sainz a másik Ferrarival már majdnem 0,5 másodpercet kapott.
A McLarenek sem parádéztak, ugyanis Piastri csak hatodikként zárta, mögötte Strollal és Alonsóval, majd jön Norris és Hülkeberg, Szintén meglepetés, hogy Stroll jobb időt ment Alonsóval, még ha egy hajszállal is, mert nem ehhez szokhattunk hozzá. A sprintidőmérő legjobb jeleneteit erre a linkre kattintva nézhetitek meg.