Juki Cunoda megkönnyebbülésének adott hangot, miután pontot szerzett a hazai nagydíján, Szuzukában, ahol ismét remek teljesítményt nyújtott.
Annak ellenére, hogy Cunoda a 10. helyről indult, a verseny nem volt kihívásoktól mentes, az első rajtnál ugyanis pozíciókat veszített. A csapat ezt követően azt a merész döntést hozta, hogy az újraindításnál lágy gumikat tett az autóra, és bár ez a stratégia végül kifizetődött, még további drámák is vártak rá.
Mivel a lágy gumik nem bírták sokáig, egy korai boxkiállás során Cudoda több pozíciót is vesztett a középmezőnybeli ellenfeleivel szemben. A csapat azonban remek munkát végzett az utolsó boxkiállás során, így végül a Sauber, a Williams és a Haas autóit megelőzve a 10. helyre ugrott.
"A csapat fantasztikus munkát végzett, a szerelők nagyon gyorsak voltak, és két autót is megelőztünk a kiállás során, őrület! Nélkülük valószínűleg sokkal nehezebb lett volna ma pontot szerezni, szóval nagy dicséret illeti a csapatot", nyilatkozta Cunoda a futam leintését követően.
Az alábbi felvételen a fontos pozíciókat jelentő bokszkiállást és Cunoda reakcióját is megnézhetitek.