Sergio Perez mindössze 1 pontos hátrányban van két futam után a Forma-1-es pontversenyben, azonban nagyon nehéz helyzetbe került a Red Bull 33 éves pilótája: az utolsó helyről indul az Ausztrál Nagydíjon.
Ennek oka, hogy a Q1-ben az első körén nem tudta bevenni a 3-as kanyart, a kavicságyba csúszott, és fel kellett adnia a kvalifikációt – így legnagyobb riválisa az első, míg ő a huszadik pozícióból indul.
A lenti beágyazásban láthatjátok, hogyan csúszott ki Perez, majd a rádóban ezt mondta a csapatának: „Meg kell oldanunk ezt a hibát. Ugyanaz a k*rva hiba volt megint!”
Az Ausztrál Nagydíj vasárnap 7 órakor veszi majd kezdetét, az első 5 rajthelyet Verstappen, Russell, Hamilton, Alonso és Sainz foglalhatja el, Pereznek pedig a veszteség minimalizálásáról fog szólni a verseny.