Lando Norris nem kérdezett, hanem büntetett, amivel átvette a vezetést, és ha nincs a biztonsági autós fázis, valószínűleg övé a győzelem.

Rendkívül balszerencsés volt Norris Kanadában, még akkor is, ha második lett, mert győzelmet érdemelt volna. Abszolúte esélye volt arra, hogy megnyerje a futamot, és ismét a dobogó legfelső fokán láthassuk. Minden az ő kezére játszott, majd a biztonsági autós fázissal gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vettek az események.

Joggal foghatta a fejét a brit, aki azonban így sincs reménytelen helyzetben, mert ha a következő futamokon képes lesz Verstappen előtt végezni, akkor esélye lehet a címre. 131 ponttal várja a folytatást, mindössze 7 pont lemaradással Leclerc mögött, akinek a legutóbbi nagydíja maga volt a rémálom.

Verstappen ezzel a győzelmével 194 pontos az élen, viszont nem nyugodhat meg. Szintén sokat elmond az is, hogy Pérez ugyanabban a Red Bullban lassan 100 ponttal számol kevesebbet, és Sainz is előtte jár. Továbbra sem értik az emberek, miért hosszabbítottak vele, noha más opciók is elérhetőek voltak.

Norris, aki a mezőny egyik legjobbja, nagyokat előzött, Verstappen és Russell sem tudott vele mit kezdeni. A McLaren-Mercedes több mint jól járt a fiatallal, aki egyre jobban keres az F1-ben, súlyos eurómilliókat kap, amit megérdemel. Az alább látható felvételek is csak erről tanúskodnak, és ez csak a kezdet.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL