A két spanyol a kínai hétvégén ugyanott csúszott meg, de míg Carlos Sainz a falba csúszott, addig Fernando Alonso menteni tudta a helyzetét.

Carlos Sainz a 16-os kanyarnál csúszott meg az időmérő edzésen a Q2-ben, a spanyol pilóta pedig a falba csúszott. Később folytatni tudta az időmérőt, de ekkor már nem volt teljesen „egészséges” a Ferrarija.

Fernando Alonso a vasárnapi nagydíjon ugyanott csúszott meg, neki viszont sikerült mentenie a helyzetet, és egy kis időveszteséget leszámítva ugyanúgy tudta folytatni, az elképesztő mentésről pedig ódákat zengenek a szakértők.

Egy YouTuber összehasonlítást is készített Sainz és Alonso megcsúszásáról, amit egymás mellett is megtekinthettek a lenti beágyazásban elérhető videón.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL