A GPToday által közölt friss nyilatkozatában Villeneuve megosztotta véleményét Max Verstappen esetleges Mercedeshez történő átigazolásáról, ami szerinte sehogy sem állna össze.
"Nem tudom elképzelni, hogy Toto Wolff tényleg akarja Maxot" - jelentette ki, majd hozzátette, egy ilyen lépés egyetlen indítéka a Red Bull provokálása lenne.
"Nem tudom őt elképzelni a Mercedes versenyzőjeként, már csak amiatt sem, ami 2021-ben történt", tette még hozzá, utalva ezzel az ominózus utolsó futamra, amikor Max Verstappen sokak szerint egy erősen megkérdőjelezhető döntésnek köszönhetően szerezte meg a világbajnoki címet Lewis Hamilton előtt.
"Nem hiszem, hogy Wolffnak igazán szüksége van Verstappenre. Számomra úgy tűnik, inkább arról van szó, hogy nyilatkozataival el akarja bizonytalanítani a Red Bullt, amelynél személyes és csapatszinten is teljes zűrzavar uralkodik", mondta.
Hogy végül Verstappen tényleg a Mercedeshez kerül-e, az még a jövő zenéje, ugyanakkor nyilatkozatai alapján az biztosnak tűnik, hogy Toto Wolff szívesen látná őt Hamilton utódjaként. Ennek érdekében még némi hízelgést is bevetett, ám, hogy ez elegendő lesz-e a holland megszerzésére, az egyelőre még kérdéses.