Régen a divat messze kevesebb szerepet játszott a Forma-1-ben, pedig bőven lett volna potenciál. Csak később ismerték fel a lehetőségeket, miszerint ha bizonyos márkák együttműködnek a csapatokkal vagy a sporttal, az nagyon jövedelmező lehet számukra, és megéri arra költeniük.
Furcsa, hogy ennyire nem fordítottak erre figyelmet, mert ugyanúgy voltak újságok, ott volt a rádió, és így tovább. Sőt, csak az utóbbi években vált csak igazán eggyé a divat az F1-gyel, amihez a hétszeres világbajnok Hamiltonnak is sok köze van. Nagyban befolyásolta mindezt a sportban, majd szép lassan mindenki elkezdett nyitni ebbe az irányba.
Valójában Lewis indította el a lavinát ezen a szinten, és hála a közösségi média erejének, láthatjuk, hogy ez mennyire hangsúlyossá vált. A brit rekorder már csütörtökön odatette magát az extra szettjében Miamiban, és pénteken sem vett vissza.
Igazi vintage stílusban jelent meg a paddockban, nem volt nehéz kiszúrni őt ebben a szettben. Ezzel részben a 90-es éveket idézi, de közben a modern köntös is visszaköszön, abszolúte jól áll az F1-es bajnoknak ez az összeállítás, mintha csak egy divatmagazinból lépett volna elő, annyira rendben van.