A Forma-1-ben komoly technikai szabályváltoztatás történt a 2022-es idényre, amelyeknek két fő céljuk volt: hogy közelebb kerüljön egymáshoz a mezőny, valamint hogy szorosabb versenyzést láthassanak a szurkolók.
Az eddigi két verseny, a Bahreini Nagydíj és a Szaúdi Nagydíj alapján sikerült is elérnie a céljait a száguldó cirkusznak, hiszen izgalmas és szoros futamokat láthattunk. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ennek kapcsán azt mondta, elismerés illeti a sportot emiatt, még ha számukra nem is annyira szórakoztató a jelenlegi helyzet.
Ugyanis a német istálló az erősorrendben jelenleg a harmadik helyen áll az erősorrendben, és bár Bahreinben egy harmadik és egy negyedik helyet tudtak bezsebelni a két Red Bull-os kiesése után, addig Szaúd-Arábiában csak az ötödik, illetve a tizedik helyre értek oda.
„Azt gondolom, hogy sikerült elérniük, amit akartak. Látványos versenyeket láthattunk szép előzésekkel, a rajtrácson pedig megkavarodtak az erőviszonyok! Nos, számunkra ez kevésbé szórakoztató, de ez történt.”
„A középmezőny elképesztően szoros, tehát összességében, a szórakoztató faktort figyelembe véve boldog vagyok, hogy ekkora a hype a Forma-1 körül. Szerintem sikerült elérniük a céljukat, ezért pedig elismerés illeti a sportot” – idézte Wolffot a RacingNews365.