Az Aston Martin csapata évek óta építkezik, hogy versenyképessé váljanak a Forma-1-ben, a Lawrence Stroll tulajdonában álló csapat pedig a jelek szerint 2023-ban már az élcsapatokat is kihívhatja.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondta az Astonról, hogy ekkora ugrást még sosem látott a Forma-1-ben, és hogy ez nagymértékben a Red Bulltól átigazoló technikai igazgatónak, Dan Fallowsnak köszönhető:
„Remek munkát végeztek. Felvették a Red Bull egyik emberét, aki elérte, hogy hirtelen 2 másodperccel gyorsabb legyen az autó. Egy évvel ezelőtt a 17. és a 19. helyen végeztek az időmérőn.”
„Tudtam, hogy Alonso egy erős és motivált pilóta, de még Lance Stroll is ott volt az élmezőnyben két törött kézzel és egy törött lábujjal. Ez bizonyítja, mennyire jó a kocsijuk.”
„Korábban még sosem láttam ekkora ugrást a Forma-1-ben” – mondta Wolff az Österreich magazinnak.
Vajon sikerül felélednie a Mercedesnek a szezon következő részében?