Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyértelmű utalást tett rá, hogy szívesen látná a Red Bull holland versenyzőjét saját csapatában, majd egy némiképp szokatlan módszerrel egyfajta nyomásgyakorlás is kezdetét vette a részéről.
Wolff ugyanis arról kezdett beszélni, hogy szerinte az érintett feleknek hamarosan egyértelmű döntést kell hozniuk azzal kapcsolatban, milyen módon és környezetben szeretnék folytatni a versenyzést a jövőben.
"Idővel Maxnak, Josnak és Raymond Vermeulennek el kell majd döntenie, hogy mi az elsődleges számukra. Az autó és az eredmények, vagy pedig bizonyos értékek a csapaton belül, amelyeket fontosnak tartanak", nyilatkozta Wolff a De Telegraaf beszámolója szerint, majd némi udvarlás is kezdetét vette Verstappen és annak apja felé, ugyanis hozzátette: "Elég jól ismerem őket ahhoz, hogy tudjam, Max és Jos egyértelmű és tiszta értékrendek szerint működnek, szóval várom a hívásukat", mondta.
A megjegyzés azt követően érkezett, hogy a Red Bull belső vizsgálatot indított, melynek középpontjában a csapatfőnök, Christian Horner állt, akit egy női alkalmazott "helytelen viselkedéssel vádolt". Az ügy hetek óta borzolja a kedélyeket a paddokkban, a legfrissebb hírek szerint pedig akár nyilvánossá is válhatnak a részletek, ugyanis az érintett hölgy akár a munkaügyi bíróság elé is viheti az ügyet.
A helyzet spekulációkat váltott ki Verstappen következő lépésével kapcsolatban is, így nem csoda, hogy a Hamilton 2025-től elvesztő Mercedes is lehetséges célállomásként merült fel.