Toto Wolff kijelentette, hogy nem tesz különbséget George Russell és Lewis Hamilton között, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a rivalizálás nem mehet a csapat rovására.

George Russell több alkalommal hangsúlyozta már, hogy a világbajnoki cím az álma, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ő végezzen az összesített végelszámolás élén, akár már az idei szezonban.

Ehhez azonban nemcsak a tavalyi évben nagy dominanciával nyerő Max Verstappent kellene legyőznie, hanem csapattársát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont is. Ez 2022-ben már sikerült Russellnek, hiszen több pontot gyűjtött, ráadásul ő szerezte a csapata egyetlen futamgyőzelmét is.

„Egyenrangúvá tenném Lewist és George-ot 2022-ben” – árulta el Wolff az Auto, Motor und Sportnak. „A versenyzők közötti jó dinamika a vezetőségtől is függ, és attól, hogy a versenyzők hogyan bánnak egymással.”

„Úgy gondolom, hogy jó a kiindulási helyzetünk, mert mindkét pilóta tiszteli egymást. Elfogadjuk, hogy a versenyzőink között lehet rivalizálás, de ez a rivalizálás soha nem fajulhat konfliktusba, ami árthat a csapatnak. Ezt soha nem engedném, és soha nem is engedtem.”

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL