Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es csapatának első embere egy őszinte, beismerő vallomásban fejezte ki csalódottságát a csapat jelenlegi teljesítményproblémáit illetően. A gondokat tetézi, hogy nem egyszeri megbicsaklásról van szó, ez ugyanis már a harmadik egymást követő év, amikor a csapat a sportág korábbi dominanciája ellenére sem tud versenyképes autót gyártani.
"Hazudnék, ha azt mondanám, optimista vagyok, vagy hogy találok valami pozitívumot a jelenlegi helyzetben", mondta, majd hangsúlyozta, hogy önvizsgálatra van szükség a csapaton belül, hogy azonosítsák a különböző problémák kiváltó okait.
A csapat a sebesség és a teljesítmény következetlenségével küszködik, időnként felvillanó versenyképességgel, amely a versenyhétvégék előrehaladtával szertefoszlik. Wolff kiemelte, hogy a csapat időnként képtelen megérteni autójuk viselkedését, miközben korábban ilyen problémákkal nem szembesültek.
Wolff emellett rámutatott a versenytársaik gyors fejlődésére is, megjegyezve, hogy az olyan csapatok, mint a McLaren, amelyek az előző szezonban jelentősen lemaradtak, mostanra beelőzték őket.
"Egy évvel ezelőtt a szezon ezen szakaszában a McLaren versenyzői a 17., 18., vagy épp 19. helyen értek célba, most pedig 40 másodperccel előttünk vannak. Nagyon csalódottak vagyunk a kialakult helyzet miatt, ugyanakkor tudjuk, hogy ha egyszer összeállnak a dolgok, képesek leszünk behozni a lemaradásunkat", mondta.
Wolff szerint már az is előrelépés, hogy a csapat számos potenciális problémát kizárt, ám továbbra is alapvető gondok vannak a szélcsatorna adatai és a tényleges pályateljesítményük közötti korrelációval.
A csapatvezető végezetül hangsúlyozta, hogy a csapat nyitott az összes lehetséges megoldás feltárására, hiba pontos meghatározása nélkül ugyanis nehéz lesz jelentős javulást elérni: "Olyan ez, mint egy kapcsoló, amely néha bekapcsol, néha pedig nem", összegezte röviden jelenlegi helyzetük kiszámíthatatlanságát.