Januárban jelentették be, hogy Vowles közel húsz év után elhagyja a Mercedest, hogy a Jost Capito decemberi távozása után megüresedett csapatfőnöki pozíciót foglalja el a Williamsnél. Ő az egyik a négy új vezető közül, a McLarennél Andrea Stella, a Ferrarinál Frederic Vasseur, az Alfa Romeónál pedig Alessandro Bravi látják el ezt a tisztséget a 2023-as szezonban.
Bár ebben a szerepkörben a műszaki, mérnöki, politikai és kereskedelmi adottságok is jól jönnek, a Mercedest vezető Toto Wolff sajtótájékoztatóján elmondta, volt főstratégája tökéletes a feladatra: „Ez egy nagyon különleges pozíció, mert kell érteni a kereskedelemhez, a politikai szempontokhoz és nem szabad, hogy becsapja az embert, amit a műszaki vagy mérnöki témában mondanak neki. Jamesben ebből sok dolog megvan, a kereskedelmi dolgokban az utóbbi években többször részt vett nálunk.”
„Mielőtt az utolsó lépést megtette valamiben, odajött hozzám és kikérte róla a véleményemet és a legtöbb alkalommal nagyon is egyetértettünk. Szerintem tökéletesen tisztában van a pénzügyi stratégiával, még ha mérnöki háttere is van, képességei alapján inkább magamhoz hasonlítanám, mint egy mérnökhöz.”