Sajtóértesülések szerint már csak a bejelentés van hátra az üzletből.

A The Financial Times értesülései szerint a Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media a MotoGP és a Superbike-világbajnokság jogtulajdonosának megvásárlására készül. A felvásárlás, amelyről már hetek óta folynak a találgatások, állítólag már kész ténynek tekinthető, ám az európai trösztellenes aggályok miatt annak bejelentése egyelőre még várat magára.

Amennyiben igaz az a hír, miszerint a Liberty Media közel áll a Dorna Sports felvásárlására vonatkozó megállapodáshoz, úgy a két legtekintélyesebb motorsporttulajdont egyetlen tulajdonos alatt egyesítené, mindez pedig akár a versenyhétvégék lebonyolítását is eredményezhetné.

A felvásárlással kapcsolatos találgatások már hetekkel ezelőtt felbukkantak, bennfentesek szerint pedig a bejelentés még a MotoGP március 10-i katari szezonnyitója előtt megtörténhet. Ugyanakkor vannak olyan hangok is, melyek szerint az érintett felek úgy döntöttek, hogy elhalasztják a megállapodás nyilvánosságra hozatalát, mindezt pedig az európai joghatóságokon belüli lehetséges trösztellenes problémákkal indokolták.

A bejelentés következő időpontja így várhatóan az április 14-i, az egyesült államokbeli Austinban megrendezésre kerülő MotoGP-futamra esik majd.

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL