Tegnap rendezték az idei első F1-es futamot, a Bahreini Nagydíjat, amelyen Max Verstappen győzött Sergio Perez előtt, Fernando Alonso pedig a harmadik helyen ért célba.
Sokáig Leclerc volt a harmadik, viszont egy technikai probléma miatt a 41. körben fel kellett adnia a versenyt, így pont nélkül indította a szezont az ötszörös futamgyőztes monacói.
Eközben a volt barátnője, Charlotte Sine az Instagram-storyjába arról tett ki egy képet, ahogy a rajt előtti pillanatok zajlanak, a kép középpontjában pedig Max Verstappen Red Bullja volt, emiatt pedig sok Ferrari-rajongó felháborodott.
Körülbelül egy órával később egy magyarázó posztot is kitett a storyjába Charlotte, ahol tisztázta, hogy továbbra is a „vörös autóknak” szurkol.