A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kijelentette, hogy a csapat sikeréért felelős sztártervező, Adrian Newey a soron következő években is a Red Bullnál marad, és nem érti, hogy megint honnan jöttek a Newey távozásáról szóló pletykák.
A Red Bull Racing egyedüli csapatként nem tudta betartani a 2021-es szezonban a költségvetési sapkát, így egy pénzbüntetés mellett a szélcsatornában eltölthető idejüket is korlátozzák a következő idényben. Adrian Newey szerint ez nem okoz majd problémát nekik.
A Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache reagált az osztrák istálló tesztlehetőségeinek korlátozására, és úgy véli, nehéz dolguk lesz emiatt, hiába kiváló az aerodinamikai csapatuk.
Adrian Newey elismerte, hogy annyira kiábrándult a hibridéra elején a Renault Forma-1-es motorjaiból, hogy a visszavonulás mellett még azt a lehetőséget is megfontolta, hogy a nagy rivális Ferrarihoz szerződjön.
Az F1TV Tech Talkjának szakértője, Sam Collins szerint a Barcelonában látott Red Bull RB18 még messze volt a végleges formájától, és az egyik legegyszerűbb autó volt a mezőnyben.
A delfinezés, az autó elpattanása nagy sebességnél volt az egyik beszédtéma Barcelonában. E azt jelenti, hogy az autó fel-le ugrál, amikor a leszorítóerő kicsúcsosodik. Szinte minden csapat szenved tőle, míg a McLaren és a Ferrari eltérő megoldásokat talált.