Lance Stroll a csodával határos módon nem szenvedett súlyos sérüléseket, és könnyen lehet, hogy pár éve nem úszta meg volna meg ennyivel.
A kanadai versenyző szerint soha nem volt még ennyire jó csapattársa, ez pedig problémákat okoz számára.
Peter Windsor szerint eljön az a pillanat, amikor Lawrence Stroll csettint egyet az ostorral, hogy fia valamilyen módon Alonso közelébe kerüljön.
A kétszeres világbajnok őszintén elmondta véleményét csapattársáról, és arról, mi választja el őt attól, hogy a legjobb öt versenyző egyike legyen.
1996 Forma–1-es világbajnoka, Damon Hill szerint Lance Strollnak ott kéne hagynia az apja által tulajdonolt Aston Martint, és egy másik istállónál kéne szerencsét próbálnia, ha szabadjára akarja engedni a benne rejlő lehetőségeket.
A közelmúltban csuklótörést szenvedő Lance Stroll mindkét pénteki szabadedzésen autóba ült, azonban látható, hogy nincs még 100 százalékos állapotban a kanadai – nem tudott egyedül kiszállni a kocsijából.
A várakozásokkal ellentétben Lance Stroll egészségügyi állapota lehetővé teszi a kanadai számára, hogy ott legyen Bahreinben a szezonnyitón. Az Aston Martin-pilóta csalódott volt a történtek miatt, de már száz százalékban a versenyre koncentrál.
Sajtóinformációk szerint Lance Stroll egy világhírű spanyol orvosnál járt, miután biciklibalesetet szenvedett és eltörte mindkét csuklóját.
Lance Stroll idén új csapattársat kapott az Aston Martinnál Fernando Alonso személyében, aminek az előnyei mellett vélhetően megvannak a hátrányai is, ismerve a kétszeres bajnok pilóta múltját. Ő azonban most meglepő kijelentést tett Strollról.