Lewis Hamilton ott előzött, ahol csak kevesen tennék be így a gépet, ráadásul Fernando Alonso ellen abszolválta a manővert.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a futam után rögtön bocsánatot kért Oscar Piastritól – az ausztrál az összeérésüket követően a pontszerzésről is lemaradt.
Várható volt, hogy az olasz vonalat fogja követni Lewis Hamilton, aki úgy döntött, talpig Versace-ben jelenik meg az Olasz Nagydíjon.
George Russell olyan reflexmozdulattal korrigált, hogy arra nem sokan lettek volna képesek ilyen tempó mellett.
Az elmúlt napok történéseinek apropóján nézzük meg, hogyan alakult a 2008-as Brazil Nagydíj utolsó néhány köre Czollner Gyula és Wéber Gábor kommentálásával.
Lewis Hamiltonnak sikerült elcsípnie a leggyorsabb kört a Belga Nagydíjon, viszont ezzel sem került közelebb Max Verstappenhez a tabellán.
Nem lehet azt mondani, hogy veszélyben lenne Max Verstappen harmadik F1-es címe, mert rövidesen matematikai szinten is elérhetetlenné válik.
Lewis Hamilton mindenkinek külön szeretett volna köszönetet mondani a szombati teljesítményért a Magyar Nagydíjon.
Toto Wolff is nagyon boldog volt, hogy Lewis Hamilton megszerezte a rajtelsőséget a Magyar Nagydíjon.