Sebastian Vettel nemcsak a Ferrarival ápol nagyon jó viszonyt, hanem a Red Bullal, akiknek még többet köszönhet.
Sokan szívesen látnák újra a Forma-1-ben Sebastian Vettelt, és ha versenyzőként nem is térne vissza a négyszeres bajnok, más pozícióban talán van esélye ismét szerephez jutni. Ted Kravitz szerint a német Helmut Markót helyettesítheti a jövőben.
Sebastian Vettel továbbra is kitart a döntése mellett, miszerint az Aston Martin sikereit látva sem bánja, hogy a visszavonulás mellett döntött.
Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack példamutatónak tartja, ahogy Sebastian Vettel a pályafutása végéhez közeledve viselkedett a csapatában, és reméli, hogy megbánja a döntését.
Sebastian Vettelről tudjuk, hogy nem igazán híve a közösségi médiának, hiszen igyekszik a magánéletét a rivaldafénytől távol élni, és talán ez az oka annak is, hogy a mezőnyben csak egyvalakinek van meg a négyszeres bajnok telefonszáma.
Miután az elmúlt hétvégén részt vett a Bajnokok Tornáján, Sebastian Vettel elmondta, hogy a motorsportnak nem ártana fenntarthatóbb lehetőségek után néznie a továbbiakban.
Sebastian Vettel édesapja, Norbert Vettel elárulta, hogy nagy áldozatokat kellett hoznia az egész családnak azért, hogy a fiatal németből négyszeres bajnok válhasson.
A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel elismerte, hogy amennyiben a visszavonulása után ismét versenyezni szeretne, minden bizonnyal nem egy otthoni szimulátorhoz fog először nyúlni.
Christian Horner és Mike Krack is úgy véli, hogy a négyszeres Forma-1-es világbajnoknak minden képessége és tulajdonsága megvan ahhoz, hogy egy napon csapatot vezessen a száguldó cirkuszban.