hero image
dppi

Így bulizott a McLaren Szingapúrban

Kivételesen a McLaren is úgy tudott örülni a második helynek, mint a Ferrari az elsőnek Szingapúrban.

Belsőkamerás nézetből, ahogyan Norris simán lerajtolja Verstappent a Brit Nagydíjon

Lando Norris az egyik legjobban rajtoló F1-es versenyző, amit az elmúlt hétvégén is bizonyítani tudott.

Videóra vették Hamilton reakcióját a McLaren tempójáról

Lewis Hamiltont egyenesen lenyűgözte a csata a McLarennel, ami a régi időket idézte, amikor még pokolian gyorsak voltak a britek.

Lewis Hamilton nagyon megnézte magának a McLarent

A hétszeres világbajnok közelről vette szemügyre a McLarent, ami hirtelen nagyon gyors autóvá vált a Forma-1-ben.

Óriási bulit rendezett a McLaren Norris második helye után a Brit Nagydíjon (videó)

Érthető volt az öröm, és ez nemcsak Lando Norris, valamint Oscar Piastri helyezésének szólt, mert feltámadt a csapat.

Őrületes örömködés a McLarennél a Brit Nagydíjon Norris miatt (videó)

Rég láthattuk ennyire boldognak a McLarent, ráadásul a Brit Nagydíjon Silverstone-ban, ahol akár még nyerhetnek is.

Alonsótól tudta meg Norris, hogy negyedikként végzett az Osztrák Nagydíjon

Norris már mással volt elfoglalva, amikor kijött az Osztrák Nagyíj hivatalos végeredménye.

Andrea Stella gyorsan lehűtötte a kedélyeket

Andrea Stella szerint csak a Brit Nagydíj után fog igazán kiderülni, mennyit is sikerült előrelépniük.

Belsőkamerás felvételen, ahogyan Norris megelőzi Hamiltont Ausztriában

Lando Norris egy teljesen más generáció tagja, ami nem jelenti azt, hogy ne tudná felvenni a versenyt Lewis Hamilton ellen.