Nehéz szavakat találni erre a dobogóra, és sajnos egyikük már nincs az élők sorában, míg a másik legendáról több mint 10 éve semmit nem tudni.

Folytatjuk a hangolódást a Spanyol Nagydíjra, melynek kapcsán érdemes megemlékezni az 1993-as dobogóról. Ez volt ugyanis az utolsó olyan év, amikor Prost és Senna még egymás ellen versenyeztek. Akkor még egyikük sem tudhatta, hogy hamarosan örökre elköszönnek egymástól.

Nem sokkal azelőtt halt meg Senna, hogy békét kötött Prosttal, és egyre többet kezdtek el beszélgetni. Ekkor már Schumacher is ott volt közöttük, mint az új titán, aki komoly gondokat okozott a nagyoknak.

Hamar világbajnok lett, és ki tudja, mi történt volna később, mert a Ferrari már tárgyalásban állt Sennával a halála előtt. Végül emiatt ebből nem lett semmi, a brazil klasszis pedig ideje korán ment el, tragikus hirtelenséggel.

Az 1993-as Spanyol Nagydíj dobogója viszont több mint erős volt Sennával, Prosttal és Schumacherrel. Később hétszeres világbajnokká vált a német, akiről több mint 10 éve semmit nem tudhatunk, de nyilván közel sem lehet olyan állapotban, mint a súlyos balesete előtt.  

AJÁNLATOK A CÍMLAPRÓL